Volkswagen Golf V GTI - John Virtual Tuning
aktuális verseny(ek)
Jelenleg nincs verseny!
Volkswagen Golf V GTI
Ez a kép blackdogg elleni első párbajra készült. Egy éve készül a kép nagyobb megszakításokkal. Majd nem is oly rég befejeztem a párbajra. Akkor sok gond volt a beltérrel. Java részt ezt javítottam most ki és tettem rá még pár extrát. A kép készülése alatt sokat változott a technikám ami meg is látszik a képen. A párbaj után jpg-ből dolgoztam így maradhatott benne olyan hiba amit teljesen előlről kezdéssel tudtam volna orvosolni, de ehhez ennyi idő után már nincs türelmem. Ezzel a képpel dolgoztam eddig a legtöbbet, személyes kedvencem, tudom, hogy ha most csinálnám még jobb lehetne. Ezek ellenére remélem elnyeri tetszéseteket. Története is van a képnek: a két hölgyemény benézett egy versenyt, azt hitték, hogy a felspécizett golf képes lenyomni egy lambot. Nem jött össze, ugrott a papír és a szekér is. Ahogy látszik az egyik hölgyön sz.rnak bele (nem ezért olyan ám a beállása )Virtuál tuning - Volkswagen Golf V GTI
Alap - Virtuális tuning


Készítette: TOP
Pontok [11]: 9.9091
Dátum: 2014. 03. 19

Hozzászólások
DeSZkA 2014-04-01 10:40


Szerintem 10 pont.
No nézük, Az ajtótól a csajt lekellett volan venned az ne maz igazi a másik za még oké bár a színeken még lehetne állítani mert sok sztem ez a lilás vöröses. Többi szép, Adom a 10et de máskor ennélis jobban figyelj oda
kardos1 2014-03-23 09:05


Szerintem 10 pont.
A csajok tényleg zavaróak de szépmunka!
mark12 2014-03-21 11:55


Szerintem 10 pont.
.
Grab 2014-03-20 18:40


Szerintem 10 pont.
De jó látni, hogy elkészült! A csajok nem biztos hogy kellettek volna rá, főleg az ajtónál álló högyemény ami böki a szemem. Fényügyileg se nagyon passzol oda. Gondolom a beltér takarása volt az elsődleges szempont vele A másik elfér ott az orrnál. Nagyon látszik, hogy mi a régi és mi az új a képen. Pl az IC leömlőcső még a régi stílusban, a beltérkárpit már az új stílusban készült. Az orron még lehetett volna dolgozni, a beömlők belső széleinél kicsit zavaró a nagy sötétség. Oda mehetett volna még pár részlet. Összességében viszont szép, részletes munka! És főleg hogy ennyi ideig készült és be is fejezted... Ezért megy is a respect! Jó látni, ahogy fejlődsz, Audi rs4 is jó példa erre. Csak így tovább!! A csajok miatt picit lefelé húz az átlag, ami jogos is, viszont a kocsit nézve nincs szívem 9-et adni.
HaRd_JaguaR 2014-03-20 15:41


Szerintem 10 pont.
a két bige szerintem sem illik a képre, de adok 10-et, mert brutálisan tetszik, amit csináltál!!! szép munka!!
Zoleedesign 2014-03-20 15:00


Mondjuk az tuti, hogy színvilágban ez jobban illik hozzá..
TOP 2014-03-19 21:43


Teljes mértékben elfogadok mindent amit leírtatok. Egyáltalán nem számítottam ilyen fogadtatásra, így elég jól esett. köszönöm mindenkinek.

Zoli: Azért nem maradt az a beltér, mert egyrészt szögben sem volt jó, másrészt fehér se nagyon van a kasztnin.

blackdogg: örülök, hogy ennyire adja a beltér

X-Tomi: igazad van, de ezt írtam a leírásban is, hogy ha most csinálnám teljes egészben még kiforrottabb lenne. Köszi neked is
X-Tomi 2014-03-19 21:32


Szerintem 9 pont.
Van pár apróbb hiba, amiket említettek, engem a csajok zavarnak, nem nagyon illenek a képre. Az audid szerintem sokkal jobb volt.
blackdogg 2014-03-19 20:29


Szerintem 10 pont.
Űberbrutál, nagyon tetszik, főleg a beltér, gratula borda!
Zoleedesign 2014-03-19 17:43


Azért, mert a szokatlan szög miatt meg az ajtó nyitás miatt úgy néz ki mintha letörne, pedig nem.
PGT 2014-03-19 15:55


Szerintem 10 pont.
Nem hiába lettél az év haladója! Van benne pár apró hiányosság amiket Roli leírt, de nagyon zsír lett. Nekem még a tükör valamiért fura, de valahogy nem tudom megmondani hogy miért
Zoleedesign 2014-03-19 14:53


Szerintem 10 pont.
Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy elmehetsz a ..ba. Anno még én segítgettem neked, mikor tanulgattad a dolgot, most meg idetolsz egy ilyen képet. Komoly fejlõdésen mentél keresztül, ami itt meg is látszik, és gratulálok hozzá! Amiket elmondtak apróságokat azzal egyet értek, és nekem a tegnapi vt-s csoportba postolt beltérrel picit jobban tetszett, ez nekem nagyon sötét, de tudjuk be fekete kárpitnak, meg ez amúgy se lenne nagyon hiba...na szóval, szépmunka, tízes!
ti_24 2014-03-19 13:56


Szerintem 10 pont.
Hat nagyon oda tetted magad , latszik a kepén a sok munka. Meg annyit rakok én hozzá hogy a gumin a meg csinálhattad volna a recéket , olyan mind ha slick-ek lennének rajta de mégse, meg a híd túlsó felén nagyon világos az ég mind az ezen a felén . A fényezés nagyon tetszik a zöld fekete kombo

Szép munka ! Remélem majd én is el jutok erre a szintre
Lord.Alfred 2014-03-19 10:39


Na hali tes Hát oda tetted de viszont tőled elvártam volna valamit ha már te tanítgatsz engem,hogy apró dolgokon is lehet sokat dobni.És ez be is jött! Ami nekem nem tetszik és egyből kiszúrtam,a csaj most hol űl te szerinted? mert hogy nem a sport ülés szélén az is fix.Szerintem igaza van a látványnak,szarik bele az egészbe Ne sértődj meg nem akartalak megbántani,a fények nagyon baba lett tetszetős, a neon nekem king. Nagyon bejön az egész egyet értek roland01-el mert egy két tükröződés lemaradt vagy nem látszik.
Mindent egybe véve nekem is dukál a 10pont
Mert TOP-on van a kocsi
TOP 2014-03-19 10:34


na látod ez teljesen jogos , erre nem gondoltam Köszi
roland01 2014-03-19 10:30


Szerintem 10 pont.
Nos nekem nagyon tetszik!
A küszöb feletti részek nem tükröznek, talán az első ülésből több is látszódhatna, a csajnak a csecse tükröződnie kellene a ajtónak az ablakán ha már ennyire fekete az ablak, a hátsó ablakon sincs tükröződés pedig szerintem valami olyasmi tükröződésnek át kéne látszódnia mint ami az első szélvédőn olyan lilás dolognak.
partnerek